Egy sms-en az életünk is múlhat

Elég csak egy betűt lenyomni a telefonon, vagy elolvasni egy sms-t és kész a baj. Ne kockáztasson! Ha vezet, bírja ki, amíg talál egy olyan helyet, ahol félre tud állni. Bizonyítottan az élete múlhat rajta. Ezt az alább megjelent cikkben említett kutatás is alátámasztja. Vigyázzon magára és másokra is!

"A sofőrök "hatodik érzéke" sok helyzetben segíthet, de a vezetés közbeni SMS-ezés nem ilyen.

Egy friss tanulmányban megállapították, hogy miért különösen veszélyes a telefon nyomkodása vezetés közben. A tesztek során a vezetőknek sávon belül kellett maradniuk, miközben különböző módokon próbálták elvonni a figyelmüket. Mint kiderült, a legtöbb zavaró tényezőt a sofőrök képesek voltak figyelmen kívül hagyni, valószínűleg azért, mert az agyuk tudat alatt korrigálta a hibáikat.

Ugyanakkor, ha rövid szöveges üzenetet kellett olvasni vagy írni, az autók össze-vissza kacsáztak a sávok között. A University of Houston kutatói által végrehajtott kísérlet során arra a megállapításra jutottak, hogy vezetés közben a sofőrök nyugodtan elkalandozhatnak és az sem baj, ha érzelmileg nem kiegyensúlyozottak, az agy képes ezeket a tényezőket korrigálni.

De ezt a "hatodik érzéket" az SMS-ezés megzavarja, és azonnal bizonytalanná teszi a vezetést. Az 59 résztvevővel végrehajtott teszt során többféle stresszhelyzetet is szimuláltak, megpróbálták a kognitív képességeket megzavarni, miközben figyelték az érzelmi és fizikai reakcióikat.

Noha a résztvevők stressz-szintje gyorsan magasba szökött, mégis ritkán hagyták el a sávjukat. A korrekcióért felelős agyi terület az elülső cinguláris kéregben található, vélik a tudósok. Ez a terület az automata hibajavító funkciót tölti be és még komoly érzelmi megrázkódtatás esetén is képes volt bekapcsolni. De ehhez szüksége volt a szem-kéz koordinációra, ami ha megszakadt - például amikor a telefon képernyőjén pötyögtek - már nem működött megfelelően.

Tehát semmiképp sem szabad vezetés közben SMS-t vagy másfajta szöveges üzenetet írni, mert ezzel a vezetők nem csak saját, de a többi közlekedő biztonságát is veszélyeztetik!"

Címkék: Egészség
http://mindenerdekelengem.blogstar.hu/./pages/mindenerdekelengem/contents/blog/27291/pics/lead_800x600.jpg
Egészség
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?