Nem csak a szem és a száj, a szív is jelen volt a kis iskolai teremben

Kiss László az URH és az Európa Európa Kiadó alapító tagja és basszusgittárosa már 22 éve él Sydneyben. Általában évente egyszer hazajön, hogy zenélhessen az Európa Kiadóval. Idén, aznap mielőtt indult volna vissza Ausztráliába, ellátogatott egy általános iskolába. Megható pillanatoknak voltunk tanúi.

Kiss László együtt énekel a gyerekekkel

Babérliget iskolában egy csodálatos énektanárnő tanítja a gyerekeket. Lola nem csak a kötelező anyagot préseli bele a gyerekek buksijába, hanem próbál valami pluszt, valami mást is adni nekik, amit máshol nem kaphatnak meg. Így történt, hogy megtanította az egész iskolának az alternatív rock egyik legszebb számát, amelyet Kiss Laci írt A szem és a száj címmel.

Ez valahogy Laci tudomására jutott és az utolsó pillanatban, mielőtt indult volna a gépe, ellátogatott az iskolába, hogy együtt énekelhessen a gyerekekkel. Megható volt látni, ahogy a pici gyerekek csillogó szemmel figyelték Lacit, aki gitárral kísérte a dalt.

A gyerekek elárasztották rajzaikkal a művészt

Az előadás után a gyerekek megrohamozták és elárasztották a neki készített rajzaikkal. Volt aki autogramot is kért tőle.

Volt aki autogramot kért, ennek a szülők is biztosan örültek otthon

http://mindenerdekelengem.blogstar.hu/./pages/mindenerdekelengem/contents/blog/30250/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?