Tudja meg társa öleléséből, hogyan érez ön iránt!

Mint azt nagyon jól tudjuk, nem csak szavakkal kommunikálunk. A nyelvi jeleken kívül használjuk arcunkat, kezünket és testünket is. Amikor valakivel beszélünk vagy valakit hallgatunk, nemcsak a szavait figyeljük hanem az egész embert. Sok minden elárul egy ölelés is. A littlethings.com összegyűjtötte az ölelések formáit és ezek jelentéseit. 

A VÉDELMEZŐ

 LittleThings / Heeral Chhibber

 

Bármelyik nő biztonságban érzi magát, ha a hozzá közel álló férfi hátulról ezen a módon karolja át (persze, ha nem ismeri a férfit, akkor ez az ölelés épp az ellenkezőjét váltja ki). Eleve, már fizikailag is stabilitást hordoz ez a felállás, hiszen a nő nem tud se előre, se hátrabukni. Ez a pozíció a szerelmünk részéről tehát azt jelenti, hogy rengeteget jelent neki ez a kapcsolat, és védelmezni hajlandó.

A HÁTSIMOGATÓ

 LittleThings / Heeral Chhibber

Ez az az öleléstípus, amely a megnyugtatásról szól. Megerősítést jelent, azt, hogy kifejezetten törődünk a másikkal. A hátunk ráadásul egy "sérülékeny" testrészünk abból a szempontból, hogy soha nem látjuk, szóval, ha valaki hozzáér, az rendkívül intim érzés tud lenni.

A LAPOGATÓ

 LittleThings / Heeral Chhibber

Ez az öleléstípus, amiben fikarcnyi bensőség nincs. Ezzel a mozdulattal azt közöljük, hogy: barátként számíthatsz rám, barátom. Aki tehát szerelmetes indíttatásból így ölelné meg a partnerét, az a lehető legrosszabbat teszi. Sőt, ott igazán mély érzelmekről biztosan nem beszélhetünk.

A LASSÚZÓ

 LittleThings / Heeral Chhibber

A lassú táncra emlékeztető póz nem szól másról, mint a románcról, a románcról és megint csak arról. Az egyik fél a hátsó deréktájékon pihenteti kezeit, a másik a nyakon kulcsolja össze a sajátját, mindennek az eredménye pedig gyakran az, hogy a két fej  is összeér. Tipikusan a korai szerelmes hónapok, illetve a fiatal turbékolók ölelése. Vagyis ha valaki még évek múltán is így ölelkezik, akkor ott bizony még az őszinte szerelem fennállására következtethetünk! Már ha az ölelés is őszinte.

AZ ÁTKAROLÓ

 LittleThings / Heeral Chhibber

Ez a tipikus partners in crime, azaz társak a balhéban, minden körülmények között-ölelés. Ami nem is igazán ölelés már, de nem baj. Szakértők szerint minél szorosabban zajlik, annál erősebb az érzelmi kötelék a barátok között.

AZ ERŐSEN SZORÍTÓ

 LittleThings / Heeral Chhibber

A mély elköteleződés és az elszakadástól való félelem jele. Amikor úgy szorítjuk a másikat magunkhoz, hogy levegőt is alig kapunk, illetve kap ő. Mert nem akarjuk elengedni, vagy nem akar ő elengedni minket.

A REPÜLŐ

 LittleThings / Heeral Chhibber

 

Szenvedély és vágy rejlik ebben az ölelésben, amikor is az egyik fél - nyilván jellemzően a nő - akár ülve, akár a "levegőben", de valamennyi végtagjával körülfogja a partnerét. Vagyis amikor így gabalyodunk össze egy privát szituációban, az egyértelműen azt jelenti, hogy szexuálisan vonzódunk a másikhoz.

A HÍD

 LittleThings / Heeral Chhibber

Nincs mese, ez az ölelés arról szól, hogy tartsunk meg minél nagyobb távolságot a másiktól. Itt szó nincs se szerelemről, se barátságról, se vibráló kémiáról, az alsótest minél messzebb tartása a másiktól azt fejezi ki, hogy nem igazán érezzük magunkat komfortosan a másik társaságában, vagy csak nem akarunk közel kerülni hozzá. Amivel egyébként semmi baj nincsen: nem lehet mindenki a legbensőségesebb partnerünk.

A SZEMTŐL SZEMBE

 LittleThings / Heeral Chhibber

Tudjuk ugye, mi a lélek tükre? Bingó! Akkor azt is tudjuk, hogy ez az ölelés a lelkek összefonódásáról szól. Vagyis jó eséllyel egy megingathatatlan, de legalábbis kötélerős kapcsolatról van szó, gratulálok!

A RONGYBABA

 LittleThings / Heeral Chhibber

Nincs jó hírem: ez az ölelés a totális egyoldalúságot jelképezi. Ha csak ebben a kiegyensúlyozatlan formában tudjuk megölelni a kedvesünket, viszonzás nélkül, akkor ne is gondoljunk nagyon bele, hogy együtt éljük le az életünket.

A ZSEBTOLVAJ

 LittleThings / Heeral Chhibber

Nyugodtan, ellazultan, komfortosan érezzük magunkat ebben a kapcsolatban - a másik farzsebébe vágott tenyér ezt jelzi. Ahogy Ritu Ghatourey indiai író írta: amikor a csend két ember között nem kínos, hanem éppen hogy jóleső érzés, akkor tudni lehet, hogy ott szerelem van. Ez az ölelés is valami hasonlónak a kifejeződése.

http://mindenerdekelengem.blogstar.hu/./pages/mindenerdekelengem/contents/blog/30385/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?