Jakupcsek repül, Oscar díjas a Saul fia

Már január elején világossá vált, hogy 2016 sem lesz egy ingerszegény év, hiszen kapásból egy botránnyal indult, méghozzá ezzel: „Két fiatal kolléganőjére cserélték le a népszerű magyar műsorvezetőnőt”. Emlékeznek? Jakupcsek Gabrielláról van szó. CELEBKRÓNIKA I. rész

 

Január

Jakupcsek Gabriellának 2015. december 21-én mondott fel a köztévé, ám karácsony után már arról szóltak a hírek, hogy a Ridikült továbbra is ő vezetheti, de nem az MTVA belsős munkatársaként, hanem majd a produkciót gyártó cég alkalmazásában. Január 6-án kiderült, hogy a tapasztalt tévést egyik fiatalabb kolléganője fogja váltani, egy nappal később pedig érkezett az újabb hidegzuhany.

 

Jakupcsek Gabriella (balra) és a két rivális, Novodomszky Éva (jobbra fent) és Tatár Csilla (jobbra lent) Fotó forrása: femina.hu

 

Mégpedig a lesújtó hír Galkó Balázs színészről. Saját maga osztotta meg közösségi oldalán, hogy súlyos betegségben szenved. Elmondása szerint a hír hallatán jól bepálinkázott, szerencsére utána összeszedte magát. Nyelvgyökrákkal kezelik és az orvosokkal egyetemben hisz a gyógyulásban.

 

 

David Bowie sajnos feladta a küzdelmet a rákkal szemben. 2016. január 10-én örökre itt hagyott minket. 69 éves volt. A modern zene legnagyobb kaméleonja tökéletesen olvasztotta össze a kortárs kultúra hatásait egyéni látásmódjával. Feltűnt filmekben, szerepelt videojátékokban. Fontos és értékes életművet hagyott maga után, az 1967-es David Bowie című albumtól kezdve 69. születésnapján megjelent, a sorban 29., Blackstar című nagylemezéig.

 

David Bowie

 

Február

Elképesztő, de a február sem folytatódott vidámabban. 86 éves korában elhunyt Psota Irén, a Madách Színház művésze, a Nemzet színésze, kétszeres Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

 

Psota Irén

Közben Rékasi Károly nemcsak hogy elhagyhatta a Honvéd kórházat, orvosától a munkára is engedélyt kapott, február utolsó hetében már forgatott a Barátok közt stábjával.

Rékasi Károly

 

Március

Márciusban valami volt a levegőben – és akkor még nem sejtettük, hogy az a "valami" ott is marad az év további részében is.

Történt ugyanis, hogy négy ismert pár jelentette be házasságának végét: Árpa Attila Facebook-oldalán tette közzé a sajnálatos hírt, miszerint jó ideje külön él feleségétől, olimpiai bajnok bokszolónk, Kovács Koko István 22 év után vált el nejétől, Rábaközi Andrea pedig ekkor vallott arról, hogy évekkel ezelőtt futott zátonyra a házassága és és a melegebb éghajlatról, Izraelből is jött a hír, hogy Steiner Kristóf újságíró tíz év után szakított szerelmével. 

 

Kokó egy nyertes meccs után nejével, Serfőző Krisztinával, valamikor a ’90-es évek második felében / Fotó: Bruzák Noémi

 

De mielőtt azt hinnénk, ennyire bús volt az első negyedév, emlékezzünk arra, hogy Oscar-díjat kapott a Saul fia. Az egész ország, és rengeteg világsztár ujjongott, amikor kiderült, Nemes Jeles László alkotása nyerte az aranyszobrot a legjobb külföldi film kategóriájában. A rendező szelfizett a végre Oscarral jutalmazott Leonardo DiCaprioval, és - többek között - Steven Spielberg is gratulált a sikeréhez.

Nemes Jeles László az Oscar szobrocskával

 

Március utolsó napján viszont újra szomorkodhattunk. Azt olvashattuk, hogy a Győzike édesanyjának halála utáni történések meglepő fordulatot vettek, ugyanis a showman ellen fordult az egész rokonság. Győzike egy fillért sem kaphat az anyai örökségből, a család többi tagja kiforgatta a vagyonból. 

Győzike / Fotó: Hámori Zsófia, Life.hu

Győzike így nyilatkozott: „Nem bánkódom, a pénzre semmi szükségem, a fájdalmam sokkal nagyobb. Elveszítettem az édesanyámat, és most szembesülnöm kell azzal, hogy a családom a betegsége közben mi mindenre vette rá őt."

(folytatjuk)

Címkék: Celebügyek
1
http://mindenerdekelengem.blogstar.hu/./pages/mindenerdekelengem/contents/blog/32730/pics/lead_800x600.jpg
Celebügyek
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Jozsef 2016-12-28 09:22:20
Kérdésem mikor jőn a Saul fia 2 ? Ha olyan jó film, akkor folytatni kell .Kik a szponzorok remélem nem állami pénzből készül .
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?