Hajdú Péter szándékosan keresztbe tett Sarka Katának

Ha ez mind igaz, nem csoda, hogy Sarka Kata kiadta az útját férjének, Hajdú Péternek! Ki tud egy olyan férfival élni, aki nemcsak hogy fűvel-fával megcsalja, de még keresztbe is tesz neki, ott ahol tud.

"Sarka Kata tegnap kibökte, miért lépett ki a házasságából, egy ma reggel megjelent interjúban pedig azt nyilatkozta, Hajdú Péter szándékosan keresztbe tett neki, hogy ne sikerüljön karriert építenie.

- Az az igazság, hogy Peti mindig megpróbált visszahúzni. Úgy intézte a dolgokat, hogy pont ne jöjjön össze egy meeting, vagy akivel beszélni akartam az pont nem ért rá, vagy az utolsó pillanatban mondta le a találkozót, és így tovább.

Fotó: Facebook / Sarka Kata

- Érdekes, amióta kicsit különváltunk, azóta nem élek abban a szorításban, önállósodtam, így van lehetőségem műsort vezetni és komoly üzletasszonyként sikeres cégeket vezetni - mondta a Velvetnek.

Sarka Kata tegnap a Facebookon azt írta, Hajdú az ő szándékos lejáratásával próbálja leplezni azokat a dolgokat, amit az elmúlt tíz évben elkövetett, mert retteg, hogy azok napvilágot látnak. Azt is a közösségi oldalán osztotta meg a követőivel, hogy férje megcsalásaira sorra derült fény az utolsó fél évben, ekkor telt be nála a pohár."

Forrás: femina.hu

Címkék: Celebügyek
http://mindenerdekelengem.blogstar.hu/./pages/mindenerdekelengem/contents/blog/33807/pics/lead_800x600.jpg
Celebügyek
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?