Ne félj a használt gumiabroncstól!

Ha előbb olvasom az alábbi cikket, tuti, hogy most beljebb lennék jó pár forinttal. Azt hiszem, ez már mindegy - legközelebb már résen leszek -, de hátha segíthetek ezzel másokon.

"Bár sokat az új autógumikra esküsznek egy abroncs élettartama 10 év, ráadásul egy olyan gumi, amelyet 5 éven keresztül nem szereltek fel, pont olyan mint az új (persze csak ha megfelelően tárolták) - hívja fel a figyelmet a Magyar Gumiabroncs Szövetség.

Az abroncsok öregedését különböző kémiai és fizikai folyamatok váltják ki. Ennek kivédésére a gyártás során olyan speciális adalékanyagokat vegyítenek a gumikeverékbe, amelyek meggátolják az oxigénnel és ózonnal történő, az abroncs teljesítményét csökkentő kémiai reakciókat.  Ezeknek az adalékoknak köszönhető, hogy a szakszerűen tárolt abroncs akár több évig sem veszít felhasználhatóságából, képességei pedig megegyeznek a gyárból frissen kikerültekkel.

Lényeges azonban megkülönböztetni az új és a frissen gyártott kategóriát. Utóbbival azokat az abroncsokat jelölik, amelyeknél a gyártástól számítva legfeljebb 3 év telt el. A maximum három éve gyártott abroncs a "frissen gyártott", míg a 3-5 éve gyártottnál használható az "új" megnevezés.

Az autósok egészen nyugodtan vehetnek jó állapotú hat éves gumit, de csak négy évre - írja a szervezet.

Az abroncs koráról a DOT-jelölés ad felvilágosítást. A DOT szám utolsó 4 karaktere árulja el a gyártás időpontját. Ebből az utolsó 4 számjegyből az első kettő a gyártási év adott hetét, a második kettő a gyártási évet jelöli."

Forrás: napi.hu

Címkék: Ajaj
http://mindenerdekelengem.blogstar.hu/./pages/mindenerdekelengem/contents/blog/36373/pics/lead_800x600.jpg
Ajaj
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?